Az acélembert nem tartja nyilván A magyar SF krónikája (= Metagalaktika 11), melyben helyet kapott egy fontos katalógus, A tudományos-fantasztikum témakörei címmel. Ebben a 6. pont a Gólem és robot témakör, melyet feltétlenül érdemes lenne kiegészíteni (ahogyan ezt a katalógus összeállítói szorgalmazzák is) Havas Zsigmond regényével. 2018-ban Vincze Miklós a 24.hu-n a regény megjelenésének 80. évfordulójára írt egy jó kis összefoglalót a műről, amelyet az első magyar robotregényként aposztrofált (= Eljön az idő, mikor minden emberi munkát gépek fognak elvégezni). Az iniciatív daraboknak történeti jelentőségük (is) van, ezért általában a kulturális emlékezetben megőrizzük őket. „Na de térjünk vissza Az acélemberre – írja Vincze Miklós –, amit a lap ingyenes mellékleteként 1937 decemberétől 1938 tavaszáig érhettek el az olvasók. Sokan élhettek is a lehetőséggel, hiszen a lapszámok többek közt így hirdették a regényt: »[…] A modern technika varázslatos, ördöngős vívmányaiért rajongó mai ifjúságról és a mai ifjúságnak szól a regény, a robotemberről, a kincskutató varázsvesszőről és egy csapat vidám, külvárosi fickó izgalmas kalandjairól. Havas Zsigmond új ifjúsági könyve igazi kalandregény, amely azonban nemcsak szórakoztat, hanem tanít is. A felnőttet és a kisfiút egyaránt lebilincseli. (Tolnai Világlapja, 1937. december 8., p. 31.)« A történet az ajánlószöveggel ellentétben a felnőttek számára annyira talán mégsem lehetett lebilincselő, a tizenéves fiúk azonban jó eséllyel tényleg oda voltak érte – köszönhetően az abban leírt izgalmas kalandoknak, a már akkor is a fiúk álmát jelentő robotnak, illetve természetesen annak, hogy a történet nem egy ismeretlen nagyvárosban, vagy a már unalomig ismert belvárosi utcákon, hanem az elrejtett kincsekről szóló legendákkal teli Kőbányán játszódott." (24.hu, 2018. 08. 18.)

Vincze Miklós aztán arra a következtetésre jut, hogy Az acélember mai szemmel nézve is szórakoztató irodalom, és valóban: szerintem is élvezetes olvasmány ez, amelyet bátran tarthatunk a terminátor-történetek és a jáger-filmek korai rokonának. Ezzel ugyanis olyan kontextust nyerünk az olvasáshoz, amely képes felerősíteni Az acélember különböző produktív vonásait. És még valami. Míg Havas Zsigmond alkotása számos korabeli találmányt, technológiai újdonságot épít be a cselekménybe ismertetés (lényegében párbeszédes kitérők) formájában, melyeknek didaktikai funkciója nyilvánvaló, addig pár évtized múlva Zsoldos Péter A feladat (1971) és az Ellenpont (1973) című regényeiben már feltűnővé válik a robotika eredményeinek más funkciót betöltő szerepeltetése. Az utóbbiban például a plútói, a ganymedesi és a marsi robotok programjait (tehát az algoritmusokat) antropomorfizmusokkal ágyazza be a történetbe az elbeszélő, és erre folyamatosan reflektál is. A tudományos-technikai ismeretanyag nem járulékos eleme a perspektívának, nem háttérismeret, hanem a mű nyelvi, narratív és elbeszéléstechnológiai rétegének a szerves része. Másfelől a többszörösen ellenpontozó szerkezetben a tudományos haladás kérdése (és annak az „ellenpontja") szintén a regényvilág lényeges, történetalakító komponense, amely kikerülhetetlenül meghatározza a szöveg és a cselekmény témacentrumait. Egy biztos: ha Karinthy Frigyes bizonyos rövidebb írásait nem számoljuk (vö. A delejes halál anyagával), akkor elmondható, hogy Az acélember egy olyan sci-fi-típust vezetett be a magyar irodalomba ifjúsági regény formájában, amelynek nemcsak jövője volt, de hatása Zsoldos Péter művein át a kortárs irodalomig, például Markovics Botond AI-témájú alkotásainak világáig terjed. Azaz máig meghatározó eleme az ember-gép-kapcsolatra érzékeny science fiction vonulatának. A régiség ebben az esetben semmiképpen sem parciális, még ha a periférián helyezkedik is el. Érdemes tehát számon tartani és újraolvasni Az acélembert.