Eddig, ha King valamelyik regényéről beszéltem vagy írtam, elismerő szavak és lelkendező szuperlatívuszok vihara kerekedett belőle. Ám mindig kellenek kivételek, hogy erősítsék a szabályt. A kívülálló cím azért is találó, mert ez a regény nem illeszkedik bele a szokott sémába, az átlag Stephen King művek jellemzői ennél nem érvényesek. A nyitánya jól sikerült, szépen felépült a feszültség, a bizonytalanság, hogy az ábrázolt személy bűnös-e vagy valóban valami fura összeesküvéssel, esetleg természetfeletti jelenséggel állunk szemben. Beindultak a történet fogaskerekei és már be is rántottak volna a regény világába, ám a rém túlságosan korai és alapos ismertetése, a lény gyermeteg megoldásainak sora, a felesleges jelenetek és a jogi cécók részletes ismertetése egyre csak rontották az összhatást. Nem is beszélve arról, hogy a szörny áldozatai szempontjából már ismertetett jeleneteket újraolvashattuk a nyomozók rekonstrukciójában is, ami rettentően hosszadalmassá, akadozóvá tette a történetet. A hanyag, gyakran tőmondatokká csökevényesedett nyelvezet és a lapos karakterek ellehetetlenítették a regénybe való belefeledkezést.
Fény volt a jellegtelen mű homályában, hogy a Bill Hodges nyomozóról írt trilógia mellékszereplője, Holly Gibney főszereplői rangra emelve jelent meg ebben a regényben, és ez jótékony, nosztalgikus érzetet hozott magával. Legalább akadt egy valaki, akit lehetett kedvelni, de még ez sem mentette meg A kívülállót. A regény főgonosza, El Cuco, az alakváltó, gyerekrabló, félelemzabáló rém olyan fájdalmasan együgyű volt (annak ellenére, hogy az átalakuláshoz használt emberek tudását is ellopta, meg állítólag évszázadok óta élt már a Földön), hogy egyszer már annyira felcukkoltam magam, hogy körülbelül negyven oldallal a lezárás előtt polcra tettem a könyvet, és komoly önbíztatásra volt szükségem, hogy újra elő bírjam venni (kb. fél évbe telt). Ijesztgetni embereket nyíltan, amikor a túlélésünk feltétele, hogy senki el se higgye, hogy létezünk? Hagyni, hogy egy csörgőkígyó megcsípje a segítőnket? Elbújni egy veszélyes bányában azzal a tudattal, hogy jönnek a ránk vadászók, de nem tenni semmit? Se csapda, se gyilkos terv? Kínos, dühítő, kellemetlen jelenség volt ez a szörny.
Zárásul annyit mondanék még, hogy mindenkinek magához képest kell fejlődnie. Az átlagos horrorművekhez képest ez egy korrekt alkotás volt, de Kingtől többet várok/várunk. Remélem, a jövőben szigorúbb és kritikusabb lesz magával. Eddig ezt tartom a leggyengébb regényének.