A Star Wars kánon egyik legutóbbi ifjúsági regénye Az erő nyomában volt. Az ifjúsági regényekből viszonylag kevés kötet jelenik meg, ám ezek általában igen ügyesen összerakott történetek. Ez alól a jelen alkotás sem kivétel.

A cselekmény három évvel Az ébredő Erő előtt játszódik. Az Első Rend már egyre erőteljesebben jelenik meg a galaxis ismertebb régióiban is. A kötet főhőse Karr Nuq Sin, aki átlagos családból származik, de van egy különleges képessége: ha megérint egy-egy történelmileg fontos tárgyat, akkor annak látja a múltját. Ennek azonban van egy hátulütője is: erőteljes fejfájás és ájulás kíséri. Míg családja szerint ez valami „betegség", addig nagyanyja igyekszik neki olyan dolgokat elmondani, hogy mi is az az Erő, és hogy kik voltak a jedik és hogy használták fel azt a titokzatos energiát

az ero nyomaban

Nagyanyja halála után Karr kissé kiábrándul a történetekből, bár továbbra is keresi a különleges tárgyakat/eszközöket. Ekkor az iskolájában egy új lány jelenik meg, Maize Raynshi (akinek az apja az Első Rendnek dolgozik), és miután látja, hogy mire képes a fiú, ráveszi őt, hogy szökjenek meg. Karr nem sokáig tétovázik és útra is kelnek. A történet során bejárják a galaxist, és az univerzum rajongói számára ismerős helyekre jutnak el, ugyanis ezeket már korábban is láthattuk a filmekben (pl. Utapau, Kijimi stb). Az egyik helyszínről úgy jutunk át a másik helyre, mint valami galaktikus nyomozók.

Bár nagyon úgy tűnhet az olvasóknak, hogy a kötet így próbál kikacsintani a szélesebb kánonra, a fan-service csupán egyfajta kenőanyag és nem maga a könyv motorja. Kevin Shinick ügyesen mutatja be a peremvidéki életet, a politikai helyzetet, és mindazt, amit a Palpatine-propaganda okozott. A jedik mint valami legendákban létező és/vagy a Köztársaságot eláruló alakokként vannak nyilvántartva. Karr látomásai pedig olyan helyeket és eseményeket mutatnak be, amelyeket bár akár láthattunk is, mindig kapunk egy másik „bizonyos szemszöget". Karr a kutatás során végül rájön arra, hogy mi is a célja a galaxisban, és talán ez a történet üzenete, lényege.

Az erő nyomában című regényt mindazoknak ajánlom, akiket érdekel a Star Wars univerzum egy igen sajátos nézőpontból.