A nézőket és a kritikusokat is megosztotta a Barátnőt felveszünk (No Hard Feelings, 2023). Az eredetinél könnyedebb magyar cím már hangulatában is a kétezres években népszerű, altesti ügyletekre fókuszáló, beavató jellegű tinivígjáték ígéretét hordozza. De legkésőbb a film felénél a leggyanútlanabb befogadó is ráeszmélhet: a narratíva meglehetős reflektáltsággal lépteti ki magát az *Amerikai pite-*paradigmából, s foglal teret saját korában. Ez a hivatalosan vígjátékként meghirdetett alkotás sokkal inkább a dramedy jellemzőit viseli magán. Egyedisége pedig abban rejlik, hogy nem egyszerűen vegyíti a komikus és drámai elemeket, hanem mintegy két tételben el is különíti azokat: az opus második felében a történet – bár a tréfákról továbbra sem mond le – komolyabb-komorabb dimenzióba billen át. A műfaji többesség mint műfajjegy jelenségét tetézve azzal a fogással, hogy nem regisztert kever, hanem kódot vált.
Nemcsak a film, hanem – és elsősorban – a két főhős szegül szembe a vígjátéki klisékkel. Jennifer Lawrence és a társfőszereplő, Andrew Barth Feldman karaktere váratlanul árnyalt és komplex lesz; egyrészt a korszellem melankolikus érzékenységének megfelelően, másrészt a generációk közti kommunikáció (a fiú 19, a nő 32 éves) zavarait példázandó. A szereplők nem úgy viselkednek tehát, ahogy a műfaj elvárná, egyéni traumáikat-nehézségeiket emberi esettség hozza felszínre. Jennifer Lawrence – mint Kristen Stewart és Robert Pattinson az *Alkonyat-*univerzumból – sikeresen került-keveredett ki *Az éhezők viadala-*sagából, s talált változatosan új szakmai lehetőségekre. Hogy komikai és dramatikus tehetsége egyaránt kiemelkedő, már korábban is bizonyította (Napos oldal, Joy, Anyám!). Ezúttal is többarcú kisugárzással győz meg; miközben például az éttermi, zongorás-dalos szcénában az arckifejezése hosszan kitartott rezzenéstelenséggel ad hírt egész benső világok tektonikájáról. (Hogy egy másik maradandó mozzanatot is említsünk: jellemző, hogy a – szinte már mára ikonikussá vált – tengerparti jelenetben a testi meztelenség mind az erotika, mind a humor elsődleges üzeneteinél többet képes közölni; a szó szerint lecsupaszított jelenlét itt is egy karizmatikus sebzettség filmnyelvi alakzata.)
Mikor már elfogadnánk, hogy szexkomédia helyett szerelmi históriába csöppentünk, akkor jövünk rá: egy barátság sorsfordító erejét modellálja – szinte nevelődéstörténeti érvénnyel – a film.