Nagy örömömre szolgál egy újabb Scalzi-regényt ajánlani a science fiction világában barangolóknak. John Scalzi Csak a hold az égen című regénye 2025-ben íródott, és ugyanebben az évben jelent meg magyar fordításban az Agave kiadó gondozásában. Az író ezúttal is egy komolyabb témát hoz el nekünk: a hit kérdését. A regény fő motívuma a hold, illetve az, hogy mit látunk, amikor az égre nézünk. A fülszöveg alapján számos lehetőségünk adódik arra, hogy megmagyarázzuk létünket, vagy irányítsuk a világunkat.
Imponálónak tartom, hogy a regény előszava eltér a szokványostól. Nem a szereplőket helyezi el egy idősíkban és helyszínen, hanem ismeretterjesztő funkciót lát el: bevezeti a laikus olvasót a csillagászat rejtelmeibe, és bemutatja Földünk holdját. Szó esik a keletkezéséről, méretéről és funkciójáról is. A fejezetek felépítése szintén eltér a megszokottól: mivel a csillagászat és a hold áll a középpontban, a hagyományos „fejezet" helyett „nap" megjelöléssel találkozunk. A történet egy repülő-és űrhajómúzeumban játszódik, ahol feltehetőleg egy látogató ellopott egy rendkívül értékes követ, amely a holdról származik, és amelyet még Neil Armstrong hozott magával 1969-es visszatérésekor. Nemsokára azonban fény derül az igazságra: a hold egyik napról a másikra megváltozott, és felszíne kő helyett sajttá alakult át.
A regény felépítése erősen emlékeztet A függetlenség napja felépítésére: rövid, egymástól látszólag független jelenetekben követjük különböző szereplők történeteit. (Ez a technika az sf-irodalomból is ismerős lehet, gondoljunk például William Gibson regényeire.) De itt a szálak sokkal lazábban kapcsolódnak össze, mint a filmben. Láthatóvá válik, hogyan reagál a NASA, a politikus vagy maga az elnök. Megmutatja azt is, hogy mit lép erre a politika, hogyan alakul a gazdaság, és hogyan próbálja értelmezni ezt a hétköznapi ember. Scalzi azért is nagyon jó író, mert mindig olyan egyedi történetet alkot, amely tele van társadalmi kérdésekkel.
Ez a regény számomra kifejezetten szórakoztató volt. A fizikai és csillagászati részeket is világosan és érthetően magyarázza el az olvasónak. Remekül építi fel az összefüggéseket, alaposan végiggondolja a társadalmi hatásokat, és így egy meggyőző jövőképet vázol fel nekünk. A végkövetkeztetések bár negatívak is lehetnének, Scalzi az érzelmes kapcsolati szálak keresztezésével és a szokásosan használt könnyed humor beleépítésével a történet komorságát feloldja. Az egyes epizódok nem minden esetben érnek össze teljesen, de az adagolásuk és helyük a történetben végig megtartja a pozitív hangulatot. A szereplők ábrázolása különösen élvezetes. Néhányuk teljesen felismerhető volt, némelyikhez majdnem nevet is tudtam társítani, mások inkább egy-egy kategóriát személyesítettek meg. Scalzi ebben is nagyon erős: viszonylag kevés leírással képes elkapni egy-egy embertípust vagy szakmát úgy, hogy azok mégsem válnak panelfigurává vagy sablonossá.
Számomra a Csak a hold az égen egyszerre könnyed és gondolatébresztő regény. Scalzi újfent bebizonyította a nagyközönségnek, hogy képes a legabszurdabb alaphelyzetből is olyan történetet építeni, amely egyszerre szórakoztat, felüdít és elgondolkodtat. Éppen ezért bátran ajánlom a regényt a science fiction rajongóknak, a csillagászat szerelmeseinek és minden Scalzi-olvasónak, illetve mindenkinek, aki szeret egyszerre nevetni, gondolkodni és egy kicsit rácsodálkozni a világra.