„Bekapcsolt biztonsági övvel nem lehet forradalmat csinálni" – mondja (írja) Csurgó Csaba Kukoricza című regényének egyik szereplője, és ez a mondat akár a regény mottója is lehetne. Nemcsak azért, mert a regény szereplői valóban megcsinálják a forradalmat, hanem azért is, mert maga az író is hasonlóképpen jár el: kikapcsolja a biztonsági övet és – a jól ismert fantasy-kliséket hanyagolva – egy nagyon egyedi könyvet rak le az asztalra.
Már a könyv címéből is sejthető, hogy a Kukoricza legfontosabb pretextusa Petőfi János vitéze. A kortárs (magyar) fantasyben nem ritka jelenség, hogy egyes szerzők – elsősorban Kleinheincz Csillát, László Zoltánt és a Hetvenhét című antológia szerzőit említeném – a népmesei hagyományhoz fordulnak. Amikor Csurgó Csaba a 19. századi magyar irodalom klasszikusát írja újra, részben ezt a tendenciát gondolja tovább, mégpedig nagyon eredeti módon. A történet számos eleme (Jancsi és Iluska románca, a „nyáj" elkóborlása, Iluska eltűnése, Jancsi kálváriája, a finálé Tündérországban) visszaköszön a regényben, miközben az egész koncepció idomul a megváltozott poétikai feltételekhez. A Kukoricza nem elbeszélő költemény vagy verses mese, hanem urban és dark elemeket egyaránt felvonultató fantasy, illetve egy disztópikus jövőt felvillantó akcióregény. Ennek a műfaji áthangszerelésnek köszönhetően pedig még az ismert elemek (például a kutyafejű tatárok, a török basa vagy Tündérország) is újszerűen jelennek meg benne. (És akkor még nem szóltunk az olyan új elemekről, mint a plüssök.)
A Kukoricza azonban jóval több, mint egy ügyes újraírás; izgalmas párbeszédbe lép Petőfi más műveivel is. A Petőfi-életmű játékba hozása – mindenekelőtt az idézetek és a nevek révén – familiáris hatást kelt, ugyanakkor a szöveg számos helyen meglepő fordulatokkal él, aminek következtében a cselekmény végig izgalmas marad. Nem mehetünk el továbbá a regényben megfogalmazódó éles társadalomkritika mellett sem. A Kukoricza úgy tanúsít komoly érzékenységet a politikai kérdések iránt, hogy közben (szerencsére) nem válik aktuálpolitikai allegóriává.
A magyar fantasyben határozottan történik valami. Moskát Anita, Kleinheincz Csilla és Lőrinczy Judit művei mellett Csurgó Csaba Kukoriczája is jelzi ezt. Egyáltalán nem túlzok, amikor azt mondom, e szerzők sokkal innovatívabban viszonyulnak a fantasy műfaji hagyományához, mint a nyugati piacról beáramló divatos fantasy-írók többsége. Csurgó Csaba nagyszerű regénye felcsillantja a remény szikráját a sztereotípiákba belefáradt fantasy-olvasó számára: a műfaj még nem futotta ki magát.