Szabó István Zoltán
Neuromancia
A technika kérdése William Gibson regényeiben, esszéiben és költészetében
MA Populáris Kultúra Kutatócsoport Könyvek 4.
Prae Kiadó, Budapest, 2025.
Szerkesztette: L. Varga Péter
Borító: Szabó Imola Julianna
Tartalomjegyzék
Térkép nélkül / Bevezetés
KARBON – Elméleti váz
1. Technika – Művészet – Igazság
2. „Előszó" a dekonstrukcióhoz
3. William Gibson
4. Cyberpunk
KRÓM – A Sprawl-trilógia interpretációja
1. A trilógia olvasatáról
2. A Neurománc kezdőmondata
3. Az emberek (és a) gépek
4. Istenek és emberek
5. A virtuális
6. Virilio, Gibson és mások
7. A gomi logikája
KOBALT – Gibson esszéisztikája és költészete
1. Bevezetés
2. A valóság fikcionalizálása / Gibson esszéiről
3. A Mechanizmus / Gibson lírájáról
Hidak / Átvezetés
FÜGGELÉK
William Gibson: Agrippa (A Book of the Dead)
Képek
Bibliográfia
Online hivatkozások
Hátlap
Szabó István Zoltán Neuromancia című könyvének fókuszában William Gibson írásai állnak. A cyberpunk küszöb az egyik legfontosabb törés vagy mutáció a sci-fi, a rétegkultúrák és a populáris irodalom kapcsolatát érintő dinamikus hálózat történetében, amelyet azonban nem érthetünk meg egyetlen megközelítési útvonal felől. A szerző Gibson prózáját és esszéit Heidegger technikafogalmával lépteti párbeszédbe, kibontja a Sprawl-trilógia technikai fejlődéssel összefüggő reflexióit; érzékenyen tárgyalja, hogy a test átprogramozása hogyan módosítja az ember fogalmát.
Gibson alapművének elemzése, a Neurománc egyetlen dekonstruktív aktusként való felfogása – a vállalkozás egyik leginvenciózusabb részeként – megújítja a kultikus regényhez való hozzáférésünk útvonalait. Rendkívül szimpatikus például az elemzési térkép azon eleme, amely a cyberpunk és a posztmodern együttolvasása során egyfelől beláttatja, hogy a határsértés (a „magas" és a „populáris" terepén) nem a szövegek inherens tulajdonsága, hanem az irodalomfelosztás gyakorlatából adódó anomália. Másfelől a paratér, a kibertér és a virtualitás tárgyalása közben a szerző arra a következtetésre jut, hogy a cyberpunk mozgalmat útjára indító trilógiában több a közös mozzanat Proust, Burroughs és Pynchon műveivel, mint a sci-fi klasszikusaival. Az ehhez hasonló izgalmas belátások hozzájárulhatnak egy olyan popkultúra-kutatási praxeológiához, amelyet nem, vagy sokkal kevésbé köt meg az előzetes pozícióban lévő esztétikai ideológia. A Neuromancia tehát megkerülhetetlen szempontokkal járul hozzá a Gibson-olvasáson keresztül a kibernetikus irodalomtechnológia határmunkálatainak és jövőképeinek értelmezéséhez.
H. Nagy Péter