H. Nagy Péter kérdéseire Halmai Tamás válaszol
H. Nagy Péter: Tamás, a mai beszélgetésünk apropója egy olyan zenei formáció lenne, amelyet talán még nem ismersz. Ajánlom szíves figyelmedbe a Gorlo Volka nevű felvidéki zenekart, annak is két dalát, a Tarantinó és a Tű és cérna címűeket. Először tekintsük meg a két videoklipet:
Ha ezzel megvagyunk, kezdjük talán azzal, hogy mindkét esetben remekül látszik az az eljárás, ahogy a Gorlo Volka felbontja a hagyományos dalszerkezetet, és létrehoz helyette egy-egy mindvégig kiszámíthatatlan kreatív hullámzást. Továbbfűzve, Tamás, a zenei jegyzeteid szempontrendszerét, hogyan látod a Gorlo Volka felállását és stílusát?
Halmai Tamás: Futballcsapatot építenél? Végy egy jó kapust, tartja a mondás. S ha rockzenekart alapítanál? Végy egy jó énekest! Legyen karcosan energikus hangja. Előny, ha játszik hangszeren; ajándék, ha zenét és szöveget is szerez. És bónusz, ha Farkas Melindának hívják. (Aki, minthogy műveit Farkas Meliként jegyzi, a nyelvi konstruáltság jóvoltából óhatatlanul alkotói személyiségében hordja a melizma mint zenei díszítés, hajlítás terminusát, végső soron a melódiát magát… De mitológiai névjáték is nyithat horizontot, ha a Meliákra, a kőrisfák görög nimfáira gondolunk.) A Gorlo Volka mégsem egyszemélyes együttes, a tagok (Mézes Zoltán, Szabó Gábor, Gőgh Ákos) egyenrangúan magas fokon működnek közre. Két kiválasztott videoklipjüket egymás mellé helyezve az is kihallható: gitárcentrikus rockzene ez (indie pop alapokon), de például népzenés és latinos áthallások is gazdagítják az összhatást. A ritmusváltásokba műfajváltást kódol a kreatív intelligencia – és holmi játékos spleen.
HNP: Ez a gondolatmenet, Tamás, a popkultúra-kutatás szempontjából sem másodlagos; a magam részéről igen fontosnak tartom a kontextus-építést, mert a kapcsolatrendszerek, a különböző összefüggések és mintázatok feltérképezéséhez a kontextuális analízisen keresztül vezet az út, de nem ez az egyetlen módszertan, ami a rendelkezésünkre áll. Térjünk rá egy dalra, kíváncsi vagyok, mi a véleményed a Gorlo Volka Tarantínó című szerzeményéről.
HT: A Tarantínó tarantinós filmzenéket (a 60–70-es évek elfeledett hangulatfelelőseit) idéző hangzással és középtempóval indul, ez gyorsul be, erősödik föl, tágul ki a továbbiakban, lüktető szenvedéllyel. A klip mindeközben egyetlen vizuális motívumot visz végig: a dalszöveg az egymással érintkező emberi testek felületén válik olvashatóvá. (Az archaikus kultúrák testfestő szokásaitól Greenaway Párnakönyvén vagy A szökés című sorozat testre tetovált térképén át Viola Szandra testverselő projektjéig kiterjedt hagyománya van a bőrre írt szemantikának, van mire utalnia ennek a komoly gegnek.) A szereplők némák, a test beszél. A szöveg – mint Logosz – válik testté? Avagy testté nem, csupán bőrré képes átváltozni? Más nézőpontból: felszínek kommunikálnak – szemben az élő beszéd, az eleven hangzás természetével, mely fizikálisan is az ember bensejéből ered, s a tüdőtől a hallószervek belvilágáig járja be emberközi útját.
HNP: Ez szép megfogalmazása a hangzás fizikájának, amihez bátran ajánlható David Sulzer Zene, matematika és elme című könyve a zene idegtudományi hátteréről. Hogyan értelmezhető szerinted a dalszöveg mint kultúrtechnikai médium?
HT: A megszólító retorika a számvetés beszédét egzisztencialista szimbolikában bontja ki („elhagytam a cipőm s fent ülök az ágon") (avagy József Attila és Pom Pom találkozása a magas semmiben), a fonák létérzékelés paradoxonra ragadtatja („teregettél eleget a szennyesekért"), s közben Pilinszky egyenes labirintusának is új értelmet ad a mámor és az elesettség éntől szabadító, közös (vagy köztes) tapasztalata: „a labirintus is egyenes annak, ki részeg". (Minden dalszövegnek jót tesz, ha van szállóigeszerűen citálható részlete. A bemondás poétikája önálló tanulmányt érdemelne alighanem – s máris tisztában volnánk a slágerkészítés alkímiájával.) A fohászos fölütés („szeretetjárvány törj ki végre") a pandémiás világhelyzetre is reflektál; a zárlat pedig mintha a végességnek kitett létet szembesítené a szövegek (műalkotások) végletesen nyitott létmódjával: „és ha / ezer verset kezdtél írni utolsó sor nélkül / gondolatban befejezted gyöngeséged jeléül". Sokfelé ágazó motivika, melyet a bonyolultan feszes zenei kompozíció tart egyben: így összegezném benyomásaimat.
„Könnyebb a tevének, pedig neki is lehetetlen", írja egy prózaversében Visky András. Olykor a cérnának is, tehetjük hozzá. Persze, ha a tű foka leküzdhetetlen akadálynak bizonyul, a kudarcot valló cérna poetizálása még mindig átjuthat a résen… A Tű és cérna stúdiófelvételre egyszerűsíti a látványt, ami a dalt magát emeli ki. Megoldásaiban jóval eszköztelenebb és hagyományosabb ez a szöveg: vallomásos tónus, panaszos szenvedély, az elveszített társ hasztalan szólongatása tölti ki („a tűben cérna elszakad néha"). Az „egy" névelő elhagyása éteri dimenziókba vonja a „hullámhossz" trópusát („Néha jó lenne ha gondolatban hullámhosszon lennénk" – itt a hullám eleven mozgalmassága és a hossz terjedelmi óhaja is szerepet játszhat); a „Tűvel varrott mosoly" groteszk fájdalma átjárja a teljes opuszt. A többit inkább a zene beszéli el – az viszont gondosan építkező dinamikával.
Inkompetens túllocsogás volna minden továbbim, Péter; inkább megköszönöm, hogy figyelmembe ajánlottad a Gorlo Volkát! Ha van örömzene, úgy van örömjegyzet is, melyet dialogizáló jókedvében ír az ember. Úgyszólván: nem a jutalomért – hogy egy Farkas Melindához hasonló, komplex talentumot idézzek, más szóval a nagyszerű Takáts Esztert (egy korábbi zenekari formációjában):
Takáts Eszter és Zenekara: Nem a jutalomért
Ui.: Lehet, hogy gyógyírra olykor seb nélkül is rászorulunk? S ezt nevezzük katarzisnak?
Takáts Eszter: Gyógyír Official Video
HNP: Köszönöm a beszélgetést, Tamás, örülök, hogy megosztottad velünk a gondolataidat a Gorlo Volka dalairól. Továbbra is érdeklődéssel várjuk a jegyzeteidet – itt, a blogon.