Octavia E. Butler a science fiction klasszikusa. Magam azonban inkább úgy szoktam fogalmazni, hogy a nem technológiai indíttatású sci-fi mérföldköve. A regényei többségében ugyanis a tudományos gondolkodás és érvelés nem kap akkora hangsúlyt, hogy ez a címke az esetében maradéktalanul elfogadható legyen; az életműve korántsem homogén. Butler inkább – jó értelemben véve – deviáns, és ez okoz azért némi dilemmát a recepciójában. Felfigyelhetünk erre az Agave kiadónál – nemrég Kleinheincz Csilla fordításában – napvilágot látott Rokonság című regény kapcsán is. A kiadvány hátlapján a következő olvasható: „Az 1979-ben megjelent Rokonság érzékenyen és eredeti módon vizsgálja a faji és nemi alapú identitás témáit. A könyv negyvenöt évvel később sem veszített semmit az értékéből, így méltán tartják a science fiction egyik meghatározó művének." Az első mondat elfogadható, bár a szóban forgó mű az új rabszolga-diskurzus kereteinek szétfeszítésére épül, amelyben a problémacentrumok jórészt arra utalnak, hogy semmi jó nem származhat abból, ha az emberiség (vagy Amerika) foglya marad a saját történelmének, etno- és szociokulturális stigmarendszerének. A második mondat azonban kifogásolható, de ennek belátásához – szerencsére – a kiadvány maga is támpontokat nyújt; helyet kapott benne ugyanis Robert Crossley Kritikai esszéje, amelyben a szerző így fogalmaz: „Octavia Butler hibrid fantasy memoárja jelentős hozzájárulás az új rabszolga-narratíva zsáneréhez.
Bár a Rokonság nem tudományos-fantasztikus regény, Butler érzékeny szerzőként teremtette meg narratíváját, jórészt a realista hagyományokon kívül. Amikor a regény 1979-ben megjelent, senkinek nem jutott volna eszébe az időutazás fikciós paneljét használni arra, hogy egy modern afrikai amerikait egy polgárháború előtti ültetvényre repítsen." (Kiemelések tőlem.) Crossley esszéje ezt előfeltevésként kezeli, többször is kitér arra a kérdésre, hogy a Rokonság miben tér el a science fictiontől. Amikor például az időutazásos történetek koncepciójával veti össze a regényt (mert a Rokonság főszereplője, Dana ugrál az időben), így érvel: „Butler cselekménye legyőzhetetlen pszicho-történelmi erő, nem pedig mérnöki furfang mozgatja. Butler céljai szempontjából nincs jelentősége annak, hogy Dana időutazása fizikai szempontból gondot jelent. A Rokonságnak sokkal kevesebb köze van a wellsi science fictionhöz, mint Kafka Az átváltozásához, ahol az elidegenedés klasszikus meséjében a főszereplő egyik nap egyszerűen egy hatalmas bogárként ébred, és a megszokott világba ezáltal betör a fantasztikus." Crossley gondolatmenete meggyőző, nemcsak azt veszi figyelembe, hogy a regényből hiányzik a technológiai háttér, hanem azt is, hogy az időutazás ebben az esetben allegorikusan is érthető, a rabszolga-narratívák mögött felsejlő – Afrikától az Újvilág rabszolgapiacaira vezető – utat idézi meg. Szó mi szó, a Rokonság alapmű, de most meg kell fordítanunk a képletet: nem olyan sci-fi, amely ajánlható bárkinek, hanem olyan parabolikus történet, amely a sci-fi-rajongóknak is érdekes lehet. Avagy ebben az esetben is érdemesebb volna a műfaji redukcionizmus helyett pusztán csak színvonalas irodalomról beszélni.