„A dögvész mindent egybevetve felért egy részletekben adagolt harmadik világháborúval. Igazság szerint ez idő alatt számos kisebb, ám annál véresebb háború dúlt szerte a világon. ostoba torzsalkodások nagy anyagi és emberi életben számolt áldozatokkal. Névleg ádáz, idegen ellenségekkel szemben, önvédelemből vívták őket, ám az esetek nagy részében valójában alkalmatlan vezetők robbantották ki a háborúkat, mert nem volt más ötletük. Tisztában voltak vele, hogy rettegésre, gyanakvásra, gyűlöletre, nélkülözésre és kapzsiságra alapozva hazafias, háborúpárti érzelmeket szíthatnak." (14.)
A talentumok példázata Octavia E. Butler Földmag nevet viselő, eredetileg hat részesnek szánt sorozatának második része. 1998-ban jelent meg. A széria sajnos ezzel a kötettel korai véget is ért, mivel Butlernek, bár belekezdett a folytatásba, de nem volt ihlete befejezni, majd korai halála miatt végleg meghiúsult ennek az esélye. Nálunk az Agave kiadó vette a szárnyai alá a megjelent két kötetet (az elsőt Huszár András, a másodikat Huszár András és Farkas Veronika fordították), amelyek sajnos nem vesztettek aktualitásukból, és bár az írónő inkább figyelmeztetésnek szánta sorait, sokan egyenesen profetikusnak tartják őket. A sorozat hangulatában és ijesztő realisztikusságában leginkább Atwood Szolgálólány-történeteit idézi.
Az első rész mostani jelenünkben játszódik, azaz 2024 Amerikájában vette fel a fonalat, ahol a különböző társadalmi, politikai, gazdasági és morális krízisek egyszerre vannak jelen és fokozzák egymás hatását. Mindezt a tizenöt éves Lauren Olamina naplójegyzeteiből követhetjük nyomon, aki egy fallal körülvett önellátó közösségben él Kaliforniában. A falakon túl farkastörvények uralkodnak, a közbiztonság gyakorlatilag nem létezik, rendszeresek a gyilkosságok, fosztogatások. Lauren előre akar menekülni, mert érzi, hogy biztonságuk a kis kommunában is csak ideiglenes, ezért egy ideológiában találja meg a vígaszt és egyben az életcélját, amit később Földmagnak nevez. Ennek a lényege, hogy Isten maga a változás, amihez alkalmazkodni kell, ezért hamar tapasztalt túlélővé képezi magát. Néhány éven belül hozzájuk is betörnek és elpusztítják a közösséget, vele Lauren családját is, aki ekkor északra indul, és út közben mindenféle embereket vesz maga mellé, főként látszólag elesetteket: kisgyerekes családot, nőket, traumatizált szegényeket, akiknek sikerül mégis csapattá kovácsolódniuk. Egy sajátos szerelem is rátalál a jó harminc évvel idősebb Bankole személyében. A regény végén az utazás túlélőivel Bankole családjának lepusztult birtokán megalapítják a Makk nevű Földmag közösséget, gyakorlatilag Lauren otthonának mintájára.
Az előző részt a Műút Holtsáv rovatában közölt részletes recenziómban (https://muut.hu/archivum/38306) alternatív történelmi regénynek, illetve cli-finek neveztem, ez a besorolás itt is megállja a helyét, bár feltűnik néhány klasszikusan sci-fisebb elem is, mint a VR élményként működő Dreamask, távirányítható rabszolganyakörv, vagy az agyonműszerezett páncélozott harci járművek, valamint a regény legvégén megvalósuló űrutazás.
A Talentumok példázata szerkezetileg hasonló, mint az első rész: itt is szubjektív nézőpontot kapunk, méghozzá Lauren lányának személyében, aki anyja, apja és nagybátyja naplójegyzeteit és könyvrészleteit adja közre és kommentálja, olykor igencsak elfogultan és egyoldalúan. Kezdetben a Makk közösség környékbeli baljós hírek és gyilkosságok árnyékában is utópikus hétköznapjait követjük nyomon, Lauren elbeszélésében: továbbra is befogadják az otthontalanokat, elesetteket, mindenki kap egy második esélyt, amennyiben a közösség hasznos tagja akar és tud lenni. Kereskednek, növényeket termesztenek, iskolát építenek, gyarapodnak a maguk szerény módján. Élvezzük ki ezeket a ritka pozitív részeket, mert ennél már csak rosszabb lesz. Mert közben új elnököt választanak, Andrew Steele Jarret pedig a Keresztény Amerika (K.A.) ideálját zászlajára tűzve ultrakonzervatív politikát folytat, és minden kisebbségben ellenséget lát, akiket meg kell rendszabályozni, be kell olvasztani, vagy ha ez nem megy, akkor el kell tenni láb alól.
Időközben Lauren hírt kap arról, hogy kedvenc öccse talán mégis életben van, majd sikerül megvásárolnia őt a rabszolgakereskedőktől, de a várva várt egymásra találás nehézségekbe ütközik, tulajdonképpen el is marad. A fiút egyrészt nagyon mélyen traumatizálták a szexrabszolgaként eltöltött évek, másrészt ugyanolyan makacs, mint Lauren. Lesz, ami lesz, ő tűzön-vízen át keresztény prédikátor akar lenni, és se a nővére iránti szeretet, vagy legalább hála, se pedig a Makkban fellelhető biztonság és stabilitás nem tartja vissza attól, hogy otthagyja a kommunát, mikor prédikációja a Földmag hívei között többnyire süket fülekre talál.
Ezek után következik az összeomlás, ugyanis ekkorra már a K.A. úgynevezett átnevelő táborokat hozott létre. Laurenék faluját ismét lerohanják, ezúttal a szélsőségesek, elrabolják csecsemő kislányát, akit aztán a kormányhoz hű, keresztény nevelőszülőkhöz adnak, mindeközben pedig még a nevét is megváltoztatják. Megölik a férjét, az elfogottakra nyakörvet tesznek és öncélú, válogatott kínzásoknak vetik őket alá, a nőket pedig minden adandó alkalommal megerőszakolják, miközben dolgoztatják őket. Végül Laurenéknek egy vihart kihasználva sikerül legyőzniük fogvatartóikat. Innentől kezdve két cél lebeg a nő szeme előtt: újjáépíteni és terjeszteni a Földmagot, valamint megtalálni a lányát, Larkint.
A kötetről több alapos recenzió született. Sohár Anikó részletesen elemzi a mű szerkezetét, a narrációt, és a két fordító által végzett fordítások minőségét is összeveti. (https://1749.hu/fuggo/kritika/a-csillagokig-es-tovabb-octavia-e-butler-a-talentumok-peldazata.html) A Könyves Magazin kritikája a kötet erényeként tartja számon, hogy napjaink szinte összes társadalmi problémáját érinti és taglalja, valamint kiemelten foglalkozik az elnyomók és elnyomottak közti dinamika bemutatásával, illetve a hatalom természetének vizsgálatával. (https://konyvesmagazin.hu/kritika/octavia_e_butler_a_talentumok_peldazata_1.html) Molnár András a következőket írja: „A talentumok példázata sajátos regény abból a szempontból, mekkora figyelmet szentel a főhős által terjesztett hitrendszernek. Egész pontosan annak, milyen fontos szerepet tölt be ez a nézet a közösségépítésben. Egy közösség sohasem egymás mellé rakott emberek sokasága, mindig kell valamilyen kohéziós erő, valamilyen közös érték, ami az összetartás és a szolidaritás szellemi munícióját biztosítja. Ez, mondhatni, a »társadalmi gerinc«, ami egy közösség életképességének alapja, és Octavia Butler szemlátomást annyi fontosságot tulajdonít neki, hogy a regénye egyik kvázi-főszereplőjévé emelte. Lauren ezt a hitrendszert jelölte ki közössége „államvallásává", amit a belépőknek el kell fogadniuk. Ezzel a szerző meg is ágyaz A talentumok példázata egyik fő dilemmájának: elfogadható-e egy adott világlátás ráerőltetése a közösségre annak fennmaradása érdekében?" (https://www.roboraptor.hu/2024/01/25/octavia-butler-a-talentumok-peldazata-disztopia-vesztesegekrol-es-ujjaepitesrol-konyv-kritika/) Az itthoni recepció tehát alaposan körül járta a regény neuralgikus pontjait, ezért itt most egyetlen, számomra meghatározó aspektusát emelném ki a műnek, ami egy mélyebb pszichológiai elemzést is megérne: Lauren és öccse, Marcos kapcsolatát.
Ahogy Lauren a Földmagnak, Marcos is alárendel mindent annak, hogy sikeres, megbecsült és befolyásos prédikátor lehessen. A testvére iránti bizalmát is elveszti, és inkább homokba dugja a fejét, amikor nővére a keresztény átnevelő táborban történt szörnyűségekről mesél neki, sőt, a későbbiekben nem hogy nem segít Laurennek megkeresni a lányát, de szándékosan távol tartja őket egymástól – Larkin sokáig úgy tudja, az anyja meghalt –, majd később befogadja és kisajátítja, sőt, az anyja ellen neveli a lányt. Legyen bár Lauren bármennyire rossz anya – akinek a Földmag valahol mindig is fontosabb volt, mint a biztonság és a családja – ez egy olyan árulás, amit semmi nem legitimál. Marcos tehát végső soron ugyanolyan önző és fanatikus, mint Lauren, csak egy másik ideológia szolgálatában áll, és a megalkuvása és megtévesztettsége egymást erősíti a karhatalom oldalán. Az egóját rendítené meg és az identitását érezné megkérdőjelezve és fenyegetve, hogyha hinne a nővérének és elfogadná a szörnyű valóságot, hiszen nem állhatna többé a Keresztény Amerika pártján, nem élvezhetné a kivételezettek előnyeit és nem állna mögötte a hivatalos egyház kiépített intézményrendszere sem. A parttalan erőszak bemutatása mellett ez a családi dráma volt a kötet legmegrázóbb része számomra.
Negatívumként csapódott le bennem az erőszak tömény, már-már öncélú ábrázolása is – főként az átnevelő táborban játszódó jelenetekben –, ami amellett, hogy lehoz az életről, olyan negatív látleletet állít ki az emberekről, főként a férfiakról, amit még egy anarchiába süllyedt világban sem tartok feltétlenül elfogadhatónak. Még a megszállottak között sem lehet mindenki vadállat és ösztönlény, de amennyiben a női lét bizonyos helyzetekben való kiszolgáltatottságát akarta az írónő ennek révén ábrázolni, nos, ebben sikerrel járt. A történet vége kissé összecsapott, különösen annak fényében, hogy Butler egy egész sor folytatást tervezett még hozzá írni. Például ahhoz képest, hogy a Makk gyümölcsszüreteiről és apró üzleteiről részletesen olvashattunk, nem derül ki pontosan, hogy hogyan terjedt el és tett szert akkora népszerűségre a Földmag, hogy végül komoly techcégek és befektetők álljanak mellé, akik révén meg tudják valósítani a hőn vágyott űrutazást.
Sajnálatos, hogy a tervezett sorozat itt korai véget ért, de mindenképpen tanulságos példázatokkal lettünk gazdagabbak, akkor is, ha gyomor kell hozzá és bizony, minket is elkaphat egy időre a tömény apokaliptikus hangulat, ami a sorok közül sugárzik. „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van." (Mt. 29.)