Jordi Llobregat: Vesalius titka
Alighanem jól látja Benyovszky Krisztián Bevezetés a krimi olvasásába (2007) c. alapvető könyvében (a történelmi krimikről értekezvén), hogy „Amennyiben a regényekben a történelemi vonatkozások aprólékos kidolgozása figyelhető meg, akkor ez a külső vonatkozásokra összpontosító, a kritikai kultúrakutatás, a mikrotörténetírás, az életmódtörténet vagy az eszmetörténet felőli megközelítést irányozhat elő." (152. old.) Majd így folytatja: „Amennyiben viszont a szerző a korabeli nyomozás munkáját igyekszik az előtérbe állítani, poétikai és történeti interpretációk előtt egyaránt utat nyithat: a mű vizsgálható mind a detektívtörténet poétikája (konstans szerepkörei, narratív fogásai), mind pedig a kriminalisztika története szempontjából." (153. old.)
Ha ennek a releváns kettősségnek a fényében közelítünk Jordi Llobregat Vesalius titka c. regényéhez, érdekes tapasztalatra juthatunk. A sorozatgyilkos utáni nyomozás története Barcelonában játszódik, de a város és a kor (1888-ban járunk) megrajzolása nem válik útikönyvbe illő, vagy a realista regényekből ismert külsődleges leírásokká. Nem baj, mert az előtér és a háttér váltakoztatása szempontjából finoman egyensúlyoz a nélkülözhetetlen és a nélkülözhető információk adagolása között. Ugyanakkor a város olyan szegleteire koncentrál, melyek bizonyos értelemben „láthatatlanok", de legalábbis titokzatosak.
Másfelől a nyomozás természete az oknyomozó újságírás, az olvasás és a szakterületi kompetencia ötvözete (az egyik megtett nyomozó újságíró, a másik nyelvész, a harmadik orvostanhallgató), ami éppen szembe megy a hivatalos nyomozással. Az önjelölt detektívek pedig azért képesek eljutni a gyilkoshoz, mert – a thrillerekre jellemző módon – személyesen is belekeverednek az események láncolatába (bizonyos értelemben mindhárman áldozatokká is válnak). A logikai feltárást emellett Vesalius anatómiai ábrái és leírásai egészítik ki, ami megkettőzi a nyomozás célját: a gyilkos személye mellett Vesalius titkos hagyatékára terelődik a figyelem (mely egyszerre nyelvi és a vizuális médium).
A fenti kettősségnek a visszafogott kezelése, párhuzamos futtatása eredményezi, hogy a regény innen nézve nyitottá válik más alzsánerek felé is. A mű például úgy is olvasható, mint amely a mottójában szereplő Vesalius-idézethez készített kommentár. „Csak szellemében élhet örökké az ember" – ám a történet másodlagos hajtómotorja éppen az, hogy ez a visszájára forduljon. Vagyis a fiktív tudománytörténet a – részben testi – „halhatatlanságra" helyezi a hangsúlyt, s ez a problematika rendkívüli módon emlékeztet minden idők egyik legfontosabb interkanonikus művére. A Vesalius-eljárás utáni nyomozás elvezet a gyilkoshoz, de egy képen keresztül kivezet a mű világából, hogy egy megkerülhetetlen előzményt villantson fel. Elektromosság és halhatatlanság kapcsolata ugyanis nem nagyon eredményezhet mást, mint a Frankensteint. Llobregat alkotása azonban ügyesen kikerüli ezt a redukciót is. A feltámasztás elmarad…