„De tudja, ha a paranoiások találják ki az ideológiát, a domináns érzelem a gyűlölet lesz. Sőt két irányba mutató gyűlölet: a vezetőség gyűlöl mindenkit a kerítésen túl, plusz biztosra veszi, hogy azok is gyűlölik őt. Így aztán az egész úgynevezett külpolitika lényege egy olyan mechanizmus kialakítása, amely révén harcolni tudnak a feltételezett gyűlölet ellen. Ez pedig az egész társadalmat képzelt harcba vonja egy nem létező ellenség ellen, méghozzá a győzelem kilátása nélkül. – Ez miért olyan rossz? – Mert akárhogy alakul, egyetlen eredményt hozhat: ezeknek az embereknek a tökéletes elszigeteltségét. Ez a csoporttevékenység végső hatása: elvágják magukat minden más létezőtől." (Agave, 2025, 86–87. o.)

Philip K. Dick ezúttal is maradandót alkotott, hiszen a fentebbi idézet – bár az eredetileg 1964-ben megjelent Az Alfa hold klánjaiból származik – fájdalmasan aktuálisnak érződik. Az Agave idén ismét kiadta a művet, Pék Zoltán átdolgozott fordításában, új, remekbe szabott borítóval, de a régi tartalommal, ami továbbra is ötletek sziporkázó tűzijátékával árasztja el szórakozásra éhes elménket. Dick abban az évben hat azóta klasszikussá vált sci-fi regényt írt: Időugrás a Marson, A végső igazság, Az utolsó szimulákrum, Palmer Eldritch három stigmája, The Unteleported Man – bővített változata a nemrég magyarul is megjelent Kamu Rt. A fantasztikus munkatempóját lehetővé tevő munkamódszerére való utalásként a jelen sztoriban is szerepeltet egy kitalált, amfetamin alapú szert, ami megszünteti az alvás szükségességét.

Főhősünk Chuck Rittersdorf, aki a Földön a CIA számára propaganda-szimulákrumokat programoz, akik kéretlen antikommunista agitációval bombázzák majd a fejlődő országok állampolgárait. Közben a felesége, a pszichológus Mary – akinek szakterülete, ironikus módon, éppen a házassági tanácsadás – válni készül tőle, mert tehetetlennek, ambíciótlannak, „szellemi favágónak" (19.) tartja, és azon mesterkedik, hogy minél több tartásdíjat legomboljon róla, ennek érdekében nem átall új állást is intézni (immáron ex) férjének. Mindeközben az Alfa III M2-n, az Alfa Centauri rendszer egyik holdján egy valaha volt elmegyógyintézet lakóinak leszármazottai találkozót tartanak, mert noha a klánok az elmúlt huszonöt évben békében és a Terrától függetlenül éltek, a Föld egy pszichiáterekből álló csapatot küld „orvosi okokra" hivatkozva – de mindenki átlát a szitán, és tudják, hogy valójában vissza akarják szerezni felettük az ellenőrzést és újranyitni az elmegyógyintézetet. A hét klán egy-egy mentális zavart képvisel, akik mind külön településen laknak és egyéni sajátosságokkal bírnak. A pszichiátriai kórképek közül a paranoia, a mánia, a depresszió, a hebefrénia, a rögeszmés kényszeresség és a skizofrénia képviselteti magát, továbbá ott vannak még a polimorfok is, akikre több állapot tünetei is jellemzőek – ezáltal ők tűnnek a „legnormálisabb" csoportnak. Településeik egy, az adott mentális zavart képviselő híres emberről kapták a nevüket. A parák fővárosa például Adolfville, Hitler után szabadon, a depiké Hamlet, a hebéké Gandhitown stb.

alfa_hold

Dick kedvenc témái burjánzanak a kötetben, miközben az író kegyetlenül szatirikusan ábrázolja korunk azóta is fennálló és egyre súlyosbodó problémáit. A központi kérdés, hogy mi számít normálisnak egy adott társadalomban, és egyáltalán, létezik-e az objektív értelemben vett normalitás, hiszen, ha megpiszkáljuk a felszínt, mindannyiunknak vannak furcsaságai, csupán ezek mértéke és mennyisége egyéni. Dick nagyon jól tudta, hogy az őrület és a normalitás közti határvonal meghúzása gyakran önkényes, és részben a társadalom hatalmi struktúráinak terméke, amelyek a mindenkori status quo fenntartására törekednek. Chuck elméjében például lassan, de biztosan kikristályosodik egy sötét gondolat: meg akarja ölni a volt feleségét az Alfán, ráadásul „távirányítással", egy szimulákrum bőrébe bújva, közben pedig az öngyilkossággal is majdnem megpróbálkozik. Őrült lenne? Vagy netán csak borzasztóan elkeseredett és kétségbeesett? Mindenki döntse el maga.

A regény egyik legelszálltabb karaktere Futó Kagyló Nagyúr, a ganümédeszi nyálkagomba, aki telepatikus képességekkel bír, és mindig megmondja a tutit, mert nem bírja megállni, hogy rendszeresen bele ne kavarjon Rittersdorf amúgy is meglehetősen viharos életébe. Mellette felsorolás szintjén megjelenik még számtalan különös létforma, amiket szívesen megismernénk. „– Segítek berendezkedni, és Futó Kagyló Nagyúr is, már amennyire tud. A folyosó végén lakik egy olvadt fém létforma a Jupiterről, Edgar a neve. Most épp hibernálódik, de ha felébred, ő is segít majd. És a bal oldali szomszédja egy pszímadár a Marsról, tudja, az a sokszínű bóbitás. Nincs keze, de pszichokinézissel tud mozgatni tárgyakat. Ő is akar majd segíteni, csak ma kotlik." (44.)

A prekogníció használatával is találkozhatunk a történetben: a fiatal, vonzó Joan Trieste Psi-képességgel bír, és képes megváltoztatni mások múltját, ezért a rendőrségnek dolgozik, leginkább halálos baleseteket előz meg, illetve friss halottakat támaszt fel. A novumnak számító eszközök közül kiemelkedik a szintén prekog tematikához kötődő jövőfotózó film, ami az elkészülésétől számított következő fél óra eseményeit rögzíti. Ezzel buktatja le férjét Joannal a Mary által felbérelt magánnyomozó, mivel bizonyítékokra van szüksége a válóperhez. A regényben feltűnik egy stand-up komikus is, Bunny Hentman, akinek már saját tévéműsora is van. Bunny, aki talán Henny Youngman paródiája, kulcsszerepet játszik az Alfa III M2-n zajló háborúban a földiek, a klánok és az alfaiak között, és az utóbbiakkal szövetkezik.

A fondorlatos cselekmény olykor szétaprózza önmagát. A sok-sok intrika között az őrültekről, társadalmi berendezkedésükről és helyi viszonyaikról, egymás közti kapcsolataikról még szívesen olvastam volna, de így is lebilincselő, ahogy Dick összeereszti a különböző pszichopatákat. A new age techno-gnoszticizmusának prófétájaként élvezetesen tárja elénk a megszállottság különféle megnyilvánulási formáit is. A skizók spirituális látomásai lebilincselők, ráadásul metaforikusan ugyan, de valós dolgokat jeleznek előre, tehát tényleg működnek. Az egyik jövendölés itt ugyan Mary Rittersdorfra vonatkozik, de egyértelműen Palmer Eldritch hatását fedezhetjük fel a sorok között: „A szörny mögött egy gonosz lélek rejtőzött. Úgy borította be a világot, akár egy fényes bomlasztó zselé, mindent elrohasztott, amihez hozzáért, a csenevész növényeket és fákat, de még a csupasz talajt is. Elég lenne egy csészényi, hogy szétbomlassza az egész világegyetemet. Ráadásul olyan valakihez tartozott, aki cselekszik. Aki akar." (71.)

Egyes őrültek tudnak teleportálni is, ráadásul ha összerakják, amijük van, képesek működő társadalomként funkcionálni. A paranoiások ugyan gyanakvók és hataloméhesek, de a bolygó védelméért mindent megtesznek. A mánik harcosok, impulzívak és bátrak, bármilyen ellenséggel szemben bevethetők. A skizók misztikusok, kvázi vallásos szereppel bírnak, előre jeleznek dolgokat, a depik ugyan passzívak és visszahúzódók, de a sok filózás közepette mindig a legrosszabbra gondolnak, ezáltal pedig felkészíthetik a többieket erre a lehetőségre is. A polik több mindenre is használhatóak, például hivatalnokként, a kényszeresek dogmatikusak és hajlamosak a moralizálásra, épp emiatt erkölcsi iránytűként is szolgálhatnak a többiek számára, a hebék pedig boldogan elvégzik a mások által megvetett legalantasabb vagy monoton munkákat is, hiszen „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa." (Mt 5:3-12) A végén persze kiderül, hogy valójában (majdnem) mindenki bolond: leginkább Mary, aki kénytelen beismerni, hogy egyértelműen klinikai depresszióban szenved, szemben a férjével, aki minden mentális nehézsége ellenére a tesztek szerint normális. Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Ez is lehetne a kötet egyik mottója.

Ha mindez még nem lenne elég, Dick megszórta ezt a keveréket a saját fejlesztésű sci-fi terminológiájával: „Ez a lényeg – mondta fáradtan Chuck. Taszította ez a kövér, középkorú nő a vénuszi füttyöstücsök-bőr ruhában és vubpapucsban." (18.) A fordításban egészen parádés átültetési megoldásokkal is találkozhatunk, amik tökéletesen passzolnak a regény elborult világába: „Na, persze nem lehetett nehéz dolga megtalálni, olcsón szerezhetett egy közepes nyomkövetőt. Csak elment egy nyom-inger irodába, egy robotnyomkövető ügynökséghez, és kért egy szimatot, odaadta neki az ő agyhullámmintáját, a szimat pedig követte mindenhová, ahol megfordult azóta, hogy otthagyta Maryt." (22.) Az Alfa Hold klánjai nem Dick legmélyebb műve, nem is a legösszeszedettebb, de egy valódi ötletcunami. Akit nem zavar, hogy az író néha (sokszor) bedobja a gyeplőt a lovak közé, az garantáltan jól fog szórakozni. Mert biztosan mindannyiunknak vannak olyan napjai, amikor ezt érezzük: „– Mi lenne, ha alapítanék egy másik települést? – Egyszemélyes települést? – Időnként biztos felbukkannak itt normálisak is." (212.)